Görög adóssággörgetés: „a francia kapcsolat”

Piaci információk szerint nem a derült égből érkezett a hét elején a francia bankok javaslata arra vonatkozóan, hogyan alakítsák át úgy a görög adósságot, hogy az ne torkolljon definíció szerint totális csődbe. A javaslat arra az elgondolásra épül, hogy a résztvevők önkéntesen döntenek a folyamatról; leegyszerűsítve pedig arról szól, hogy a következő években a görögök által visszafizetendő összegekről átmenetileg lemondanak és egy későbbi időpontban kívánják visszakapni azokat. A hiú remények azt sejtetik, hogy a görögök képesek lesznek lefaragni adósságaikból, ám a mostani helyzetben ez egyre esélytelenebbnek tűnik.

A piaci pletykák szerint egyébként az átalakítási ötletet maguk a hitelminősítők adták, amelyet már felkaroltak francia pénzintézetek és a tervek szerint más európai nemzetek (pl. németek) is ízlelgetik a tervezetet. A reflektorfényben még vakaróznak a hitelminősítők, ám a színfalak mögött továbbra is ügyködik a hitelminősítőket és bankházakat tömörítő csoportosulás, akiknek változatlanul az az érdekük, hogy szőnyeg alá seperjék a problémákat.

A franciák javaslata egyébként nagymértékben hajaz arra az eljárásrendre, amit még anno az amerikai bankok találtak ki, hogy a jelzáloghitelekkel kapcsolatos veszteségeiket eltüntessék. Anno nem sikerült, kérdés, hogy a mostani fordulóban bekapják-e a csalit a befektetők.

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »