Alkotmányos Obama egészségbiztosítási reformja

Alkotmányosnak ítélte Barack Obama elnök egészségügyi reformjának a kötelező egészségbiztosítás megkötésére vonatkozó rendelkezését a cincinnati szövetségi fellebbviteli bíróság.

Az Obama-elnökség legjelentősebbnek tartott törvényének értelmében 2014-ig csaknem valamennyi amerikainak egészségbiztosítást kell kötnie, ellenkező esetben pénzbírságra számíthat. 

Több magánszemély és csoport arra hivatkozva támadta meg a bíróságon a kongresszus által tavaly megszavazott törvényt, hogy az állampolgárok nem kényszeríthetők egyes termékek, így az egészségbiztosítás megvásárlására sem. A körzeti fellebbviteli bíróság ezzel nem értett egyet, s 64 oldalas állásfoglalásában azzal érvelt, hogy az egészségügyi reform különbözik a „kereskedelem” többi ágától és hogy az azt jóváhagyó törvényhozásnak a minimális biztosítás megkötéséről hozott határozata összhangban áll a vonatkozó jogszabályokkal.

Az igazságügyi minisztérium álláspontja szerint az amerikaiaknak életük valamelyik szakaszában mindenképpen igénybe kell venniük az egészségügyi ellátást, így a biztosítás nem lehet választás kérdése.

A szerdai ítélet után a fellebbviteli bíróságoknak a következő hetekben még két alkalommal kell állást foglalniuk az egészségbiztosítási reformmal kapcsolatban. Az eljárások valamelyike vélhetően még az év végéig a legfelsőbb bíróság elé kerül, de a jogszabály ellen további kéttucatnyi keresetet is nyújtottak be.

Az egészségügyi reform alkotmányosságát vitatja a szövetségi államok mintegy fele is. Mivel a republikánusok vissza akarják vonatni a törvényt, a kérdés  várhatóan központi helyen szerepel majd a 2012-es választási kampányban.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »