Kína lehet a magyar államadósság új finanszírozója

Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter nyilatkozata alapján Kína forintban és devizában denominált államkötvények megvásárlását – az aktuális piaci körülmények között – egyaránt tervezi. A kínai vásárlásoknak köszönhetően megnőhet az államkötvénypiac forgalma, ami jó hír a költségvetésnek, miután elméletileg hozamcsökkenést okozhat. A pontos részletek és a tervezett mennyiség azonban még nem ismertek, így egyelőre nehéz számszerűsíteni a tranzakció hatásait. A kínai miniszterelnök, Wen Jiabao a hétvégén azt mondta, hogy Kína elkötelezett a magyar kötvényvásárlási program mellett, valamint a két ország közötti kereskedelem forgalmát megduplázva 20 milliárd forintra növelnék 2015 végéig.

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »