New Yorkban is szabad a melegek házassága

Múlt hét pénteken az Egyesült Államok egyik legnépesebb államában, New Yorkban is elfogadták a homoszexuálisok házasságkötését engedélyező törvényjavaslatot.

Elemzők szerint az elfogadott jogszabály nagy lökést adhat New York jelenlegi kormányzójának, a demokrata párti Andrew M. Cuomonak a 2016-os elnökválasztáson. „Nemcsak az a fontos, hogy Cuomonak egy igen komoly jogszabályt sikerült elfogadtatnia egy hatalmas államban, hanem az is, hogy azt hogyan fogadtatta el” – nyilatkozta a Demokrata Párt szaktanácsadója, Jason Ralston. A törvényt ugyanis 33:29 arányban szavazták meg, három szavazatot kapva az, amúgy melegházasságot ellenző, republikánus oldalról is.

A történelmi jelentőségű szavazással New York lett a hatodik és egyben a legnagyobb állam az Egyesült Államokban, ahol engedélyezik az azonos neműek házasságát. Emberi jogi aktivisták szerint ez hatalmas előrelépést jelent és remélik, hogy országos szinten is lesznek következményei a liberális intézkedésnek. Elképzelhető szerintük, hogy a még hezitáló Barack Obamát is képes lesz meggyőzni arról, hogy a homoszexuálisok egyenjogúságának támogatása egy nyerőképes politikai irányvonal. Fred Sainz, az egyik emberi jogi szervezet alelnöke szerint, innentől már nem az a kérdés, hogy hoznak-e hasonló jogszabályokat más államokban is, hanem az, hogy mikor vezetik be mindenhol.

Republikánus oldalon már kevésbé volt örömteli a fogadtatás. Brian Brown konzervatív politikus szerint a kezdeti lelkesedést le fogja törni a minnesotai törvénykezés, mely egy hasonló ügyben várhatóan megtiltja az azonos neműek házasságát.

Míg 2004-ben a new york-i lasosok 37%-a, most, a legutóbbi felmérések szerint 58% támogatja a melegházasságot és a homoszexuálisokkal való egyenlő bánásmódot. A törvény elfogadása után, vasárnap megrendezett 46. melegfelvonuláson Cuomot sztárként ünnepelte a melegszolidaritásért tüntető tömeg.

Tóth Adrienn Zita

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »