Diplomáciai feszültség a magyarverés miatt

A gyulafehérvári polgármester tegnap sajnálatosnak nevezte a helyi katolikus teológiai intézet magyar rektorának bántalmazását, a román külügyminisztérium ugyanakkor nem tartja megfelelőnek a magyar diplomácia reagálásának nyelvezetét.

Mircea Hava gyulafehérvári polgármester és Raul Toderaşcu alprefektus tegnap beszélt Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével, aki a történtek tisztázására utazott a városba Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul társaságában. Mint arról beszámoltunk, román fiatalok szombaton este baseballütővel megverték Oláh Zoltán rektort, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat.

A polgármester sajnálatos és szerencsétlen esetnek minősítette a rektor bántalmazását. Hangsúlyozta: a tettet elkövető három csavargót nem szabad azonosítani Gyulafehérvárral. Füzes Oszkár köszönetet mondott a helyi hatóságoknak a gyors és szakszerű közbelépésért. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: szívből reméli, hogy az incidensnek nem volt magyarellenes jellege. Meg­győződésének adott hangot, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset.

A román külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar külügyi reagálás nyelvezete „nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”. A bukaresti szaktárca tájékoztatása szerint a budapesti román nagykövetségen keresztül kíván tájékozódni a magyar külügyi közlemény nyelvezetének ügyé­ben. A román külügyminisztérium szerint a gyulafehérvári incidens kapcsán a magyar fél nem vette fel a kapcsolatot diplomáciai úton a román féllel, márpedig Bukarest szerint „normális módon” így szokás eljárni egy sajtóközlemény kiadása előtt. A román külügyi tárca közölte: sürgős tájékoztatást kért a belügyminisztériumtól a gyulafehérvári incidens részleteiről.

A magyar külügyminisztérium hétfőn közleményben fejezte ki megdöbbenését a gyulafehérvári esettel kapcsolatosan. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar–román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.

Az RMDSZ szerint a gyulafehérvári rektor bántalmazása az erdélyi magyarság egészét érinti. A szövetség rendkívül aggasztónak tartja az elmúlt időszak felerősödött, magyarellenes hangulatát, ezért bölcs és megfontolt nyilatkozatokra és a békés együttélés szorgalmazására kér fel minden politikai szereplőt. A magyarországi kormánypárt tegnapi állásfoglalása szerint a Fidesz felháborodással fogadta a gyulafehérvári magyarokat ért újabb támadás hírét. Az alakulat elutasít minden olyan cselekedetet, amely az utóbbi években javuló magyar–román kapcsolatokat veszélyeztetheti. Elítélte az incidenst a KDNP, a Jobbik és az MSZP is.

Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »