Önállóan indul a Magyar Remény Mozgalom

A Magyar Remény Mozgalom számára kitörési pont lehet a következő választások – nyilatkozta László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) elnöke a politikai szervezet zentai bemutatóján, szombat délután.

A párt elnöke elmondta: az MRM célja az, hogy kimondottan önállóan mérettesse meg magát ezeken a választásokon. László Bálint ennek kapcsán megjegyezte azt is, hogy a szerb pártokkal nem indulnának közös listán, a Magyar Koalíció pártjai pedig, a legutóbbi óbecsei találkozójuk alkalmával, amelyre az MRM képviselőit egyáltalán nem hívták meg, megbélyegezték a pártot, s kizárták azt a lehetőséget, hogy ennek a koalíciónak tagja lehessen.

„Célunk az, hogy ott, ahol községi szervezeteink vannak vagy pedig lesznek, pártunknak legyenek önkormányzati képviselői, s legalább egy köztársasági képviselője legyen a Magyar Remény Mozgalomnak” – ecsetelte a párt terveit László Bálint, aki a zentai összejövetelen azt is hangsúlyozta, hogy szükség mutatkozik a politikai nemzedékváltásra, s teret kell adni a tiszta múltú embereknek, akik valóban elkötelezettek a magyarság iránt.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »