Újabb részlet derült ki a közelgő részvénykibocsátásról

Megszülték a kibocsátási árat a Glencore részvénykibocsátását vezénylő bankok, amely nem más, mint az elsődleges tájékoztatóban szereplő kibocsátási ársáv közepe, vagyis 5.30 GBP. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy az utóbbi hetekben kissé ledarálták a nyersanyagpiacot a befektetők, így a szektor megítélése is romlott valamelyest.

Mindazonáltal érdekes a döntés, hiszen a piaci pletykák szerint négyszeresen jegyezték le a szereplők a felkínált pakettet, ami arra utal, hogy megijedt a Glencore menedzsmentje egy esetleges piaci borítástól az IPO után.

A menetrend szerint az allokációt követően már ma elindulhat a korlátozott kereskedés a Glencore részvényeivel, a normális debütálás azonban csak a jövő hét elején várható. A jegyzésben részt vevő ügyfeleink részére folyamatosan adunk tájékoztatást az aktuális helyzetről.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »