Zártkörű tőkeemelést hajt végre az ÖMV, amelynek keretében mintegy 900 millió eurót emelhet be. A cég közleménye szerint a felügyelőtanácsa jóváhagyta a tőkeemelést, már csak a pénzügyi felügyelet engedélyére van szükség. A vállalat több mint 27 millió új részvényt bocsát ki (a jelenlegi részvényesek 11 részvény után jegyezhetnek egy újat) papíronként 33 eurós ajánlati áron. A részvénykibocsátás értéke a jelenlegi alaptőke 9.09%-nak fog megfelelni. A mostani tőkeemelésre azért lehet szüksége az osztrák olaj- és gázipari vállalatnak, hogy fedezni tudja a dél-kelet európai és közel-keleti terjeszkedést. Mint ismeretes legutóbb a török piac felé nyitott az ÖMV, ahol tavaly vásárolta meg a török Petrol Ofisi 54,17%-át, de a tulajdonhányadát azóta jelentősen növelte, jelenleg a török cég mintegy 96,98%-át birtokolja. Tavaly 1 milliárd eurójába került az osztrákoknak a tranzakció, s piaci hírek szerint ennek idei folytatása csak még drágább lehetett, mindez komoly költségeket ró az ÖMV-re. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a török piac hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik, és a Petrol Ofisinak köszönhetően a finomítói hálózatát is bővíthetik az osztrákok.
Ausztria Equilor Európa gazdaság olaj omv Törökország
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.