Putyin Dániába látogatott

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök Dániába utazott, hogy megbeszéléseket folytasson Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnökkel, olvashatjuk Putyin hivatalos honlapján. A két ország közti kapcsolatok kereskedelmi és gazdasági értelemben is egyaránt fejlődésben vannak az orosz kormányfő szerint.

A találkozó keretein belül 11 különböző memorandumot, illetve megállapodást írt alá a két kormányfő, elsősorban együttműködési ügyekben. A dokumentumok között közlekedés, mezőgazdaság, energiaügy és technológiai partnerség egyaránt szerepelt.

Putyin a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy javítani szeretnének a dán cégek befektetési lehetőségein Oroszországban. Több mint 200 dán vállalat működik jelenleg is 25 különböző orosz régióban, hangsúlyozta a miniszterelnök. Ezek közül számos cég a high-tech iparágakat képviseli, melyekkel Moszkva szeretne partneri viszonyt kialakítani. Dán kollégája többek között támogatásáról biztosította Oroszországot annak mielőbbi WTO-s csatlakozását illetően.

A két állam közt fennálló partneri viszony elsősorban a gazdasági ügyekben érhető tetten és a politikai vezetés minden szintjén jelen van a szakértőitől egészen az államfői szintig, amint ezt Dmitrij Medvegyev elnök tavalyi dániai látogatása is jelezte.

Rózsa József

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »