MPP: Téved a Wikileaks!

Lejáratási kísérletnek tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) alapításáról a WikiLeaks oknyomozó portálon megjelent információkat Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke – írja a Krónika. A WikiLeaks egy amerikai diplomáciai táviratot hozott nyilvánosságra, miszerint Eckstein-Kovács Péter jelenlegi államelnöki tanácsos, akkori RMDSZ-szenátor 2008 áprilisában, a helyhatósági választások idején azt mondta amerikai diplomatáknak, hogy az MPP-t Traian Băsescu államfő nyomására, az RMDSZ alternatívájaként hozták létre.

„Megkezdődött a jövő évi választásokra a felkészülés, ezzel együtt az ellenfelek minden lehetséges módon történő lejáratása” – mondta a polgári párt sepsiszentgyörgyi elnöke. Bálint József szerint már 1990-ben meg kellett volna valósulnia az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak, hiszen így az egység mítoszának leple alatt valójában egypártrendszer alakult ki, amely nem a közösség, hanem a csoportérdekeket szolgálja.

„Azok emlegetik az MPP kapcsán Băsescut, akik Iliescu, majd Geoană szekerét tolták, mert a saját érdekük azt kívánta”– mondta a politikus, aki szerint az MPP soha nem kapott támogatást az államfőtől, sem megalakulása előtt, sem utána, és természetes folyamat volt, hogy miután teljesítette a feltételeket, bejegyezték. „Az MPP elindított egy másfajta gondolkodást, felhívta a figyelmet az egypártrendszer veszélyeire. Az RMDSZ mindenáron kormányon akar maradni, ez az egyetlen célja. Ez kiderül Traian Băsescu kovásznai nyilatkozatából is, miszerint az RMDSZ nem kért olyant a kormánykoalícióban való részvételéért, amit a koalíciós partner ne tudna teljesíteni” – mutatott rá az MPP-s politikus.

Krónika.ro

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »