Csökkentenék a felsőoktatási intézmények számát

A felsőoktatási intézmények Kárpátaljára kihelyezett tagozatainak működését elemezték a képviselők a megyei közigazgatás tudományos és oktatási főosztályának és a megyei tanács oktatási bizottságának közös szakmai ülésén.

Mihajlo Motilcsák, a megyei tanács képviselője és a közigazgatási hivatal oktatási és tudományos főosztályának vezetője elmondta, hogy február közepén létrehoztak egy bizottságot, melybe képviselők, prorektorok és közigazgatási szakemberek voltak delegálva. Ez a bizottság tanulmányozta a Kárpátalján működő felsőoktatási struktúrák alegységeit.

Jelenleg Kárpátalján 21 fiókintézet működik, ezekben közel 10 ezer diák folytatja tanulmányait (2 ezer diák tanul nappali tagozaton). 10 fiókintézetet egyáltalán nem regisztrátak a Kárpátaljai Állami Adóhivatalban, azaz nincsenek adófizetőként nyilvántartva. Ezen intézetfiókok adójukat más közigazgatási területen fizetik be.

A Megyei Tanács Oktatási, Tudományos, Kulturális, Egyházügyi, Ifjúságpolitikai, Testnevelési, Nemzeti kisebbségekért és Információs politikáért felelős Állandó Bizottság elnökhelyettese Jurij Pereszta konstatálta, hogy a fiókintézetekben folyó oktatások színvonala hagy maga után kívánnivalót.

Gyakran a felvételt nyert hallgatók nem tudják befejezni tanulmányaikat, hiszen a fiókintézetek legtöbbje 2-3 év eltelte után eltűnik. Jurij Pereszta véleménye szerint Kárpátalja területén működő oktatási intézmények alegységeinek felét be lehet zárni.

A szakmai ülés döntése alapján egy újabb bizottságot hoznak létre. A fórum munkájában a kárpátaljai felsőoktatási intézmények megbízottjai, a megyei tanács képviselői, az adóhivatal ellenőrei vesznek részt. A bizottság feladata, hogy az Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport Minisztérium számára kidolgozzák a fiókintézetek optimalizációjával kapcsolatos javaslatokat.

Kitekintő / Kárpátalja Ma

Friss hírek