Romániában tizedik plázaépítésben

Románia bennemaradt az első tíz olyan európai ország topjában, ahol a legtöbb kereskedelmi központ épül 2011-2012-ben. A Cushman & Wakfield felmérése szerint Románia a tizedik 256 ezer most épülő vagy építendő négyzetméterrel. Az első Oroszország több mint három millió négyzetméterrel.

A romániai felület csökkenést mutat 2010-2011-hez képest, akkor 418 ezer négyzetméternyi kereskedelmi központot építettek. Jelenleg 1,3 millió négyzetméter épült fel Romániában, ebből tavaly 195 ezer négyzetméter.

Oroszországot Törökország követi 1,773 millió bejelentett négyzetméterrel, Olaszországban is több mint egymillió négyzetmétert fejeznek be, Franciaországban közel egymilliót. Spanyolország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország és Horvátország áll még Románia előtt a rangsorban.

Tavaly egész Európában 30 százalékos volt a visszaesés 2009-hez képest. Idén 6,9 millió négyzetmétert terveznek átadni a vásárlásnak. Összesen 131,9 millió négyzetméternyi kereskedelmi központ létezik Európában –  írja a Manna.ro.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »