Lemond a Mol vezérigazgatója

Péntek délután a MOL csoport bejelentette, hogy április 30-án lemond pozíciójáról Mosonyi György vezérigazgató. Mosonyi mandátuma eredetileg 2014-ig tartott volna, azonban vélhetően személyes okok miatt vonul háttérbe. Utódja a MOL eddigi pénzügyi igazgatója Molnár József lesz, aki 2004 óta tölti be pénzügyi igazgatói pozíciót. Nem várható jelentős változás az olajvállalat stratégiájában, bár a hír hatására a társaság részvények enyhe gyengélkedése is elképzelhető.Ezenkívül részvények a szíriai feszültségek miatt is nyomás alá kerülhetnek, miután az említett ország felel a MOL csoport kitermelésének több mint 5%-ért (főleg gáz). Egyelőre azonban csak ideiglenes kiesésre számítunk a kitermelésben, ha egyáltalán bekövetkezik a leállás.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »