A német választások rengethetik meg az eurót

Az eurótérség szempontjából sem teljesen irreleváns eredménnyel ért véget a vasárnapi választás két kulcsfontosságú német tartományban. Bár elsősorban helyi ügyek uralták a Baden-Würtembergi és az Észak-Rajna Vesztfáliai választási kampányt, a szövetségi kormánynak mégis figyelmeztető üzenetet küldtek a választók elégedetlenségükről. Baden-Würtembergben, Németország egyik legnépesebb és leggazdagabb tartományában (amely a legiparosodottabbak közé is tartozik) a Második Világháború óta folyamatosan a kereszténydemokraták vezették a kabinetet, a most vasárnapi eredmények viszont azt jelzik, elveszíthetik kormányzótöbbségüket, elsősorban a kisebbik koalíciós partner FDP súlyos veresége miatt. Ezzel szemben a Zöld párt látszik megalakítani az új kabinetet a szövetséges szociáldemokratákkal karöltve. Helyi megfigyelők arra hívják fel a figyelmet, hogy a zöldek első ízben adhatnak tartományi miniszterelnököt Németországban.

A Rajna vidéken inkább a papírforma jött be, a hagyományosan SPD uralta tartományban, a párt erős embere, Kurt Beck nyerte meg a szavazást, de itt is előretörtek a zöldek, akikkel koalícióra kényszerülhetnek a szociáldemokraták. Az eredmények láttán elemzők azt emelték ki, hogy Angela Merkel székébe is kerülhetett volna a súlyos vereség Stuttgartban, leváltására valószínűleg csak azért nincs esély, mert a CDU-n belül egyelőre nincs valós alternatívája a kancellárasszonynak. Mindenesetre a mostani veszteséggel a Bundesratban – amely tartományi delegáltakból áll – elveszítheti a CDU a kormányzótöbbségét, ez pedig megnehezítheti a CDU-FDP szövetségi kormány működőképességét (az alsóházban, a Bundestagban továbbra is megmarad a többségük).

A németek gyengélkedése nem éppen szerencsés pillanatban éri az eurózónát, ahol a héten két fontos esemény is iránymutató lehet. Egyre körvonalazódik ugyanis a portugál mentőcsomag, miután a múlt héten a lisszaboni kabinet lemondásra kényszerült, és azóta folyamatosak a találgatások a konkrét pakett méretéről és feltételeiről. Közben Dublinban is a változás szelei fújnak, a hónap elején történelmi vereséget szenvedett Fianná Fail helyébe lépő Fine Gael választási ígéretéhez híven újra igyekszik tárgyalni az ír mentőcsomag feltételeit. Bár a „haircut” megoldás, vagyis a kötvénytulajdonosok hozzájárulása a banki kimentéshez egyelőre nem valószínű – bár ez is felmerült – csütörtökön teszik közzé az ír bankok stressz teszt eredményét, amely előzetesen kiszivárgott hírek szerint a 4 legnagyobb hitelintézet esetében pótlólagos tőkeemelés szükségességét fogja mutatni.

A dublini kabinet emiatt már most tárgyal az EKB-val, hogy az eddigi sürgősségi banki likviditási alapot bővítse ki és újabb 70-100 milliárd eurós kerettel támogassa az ír bankokat rövidlejáratú hitelekkel, azok ugyanis képtelenek forráshoz jutni a piacról. Márpedig a feltőkésítésre legalább 15-25 milliárd eurónyi pluszforrásra lehet szükségük. Egyelőre nincs megegyezés, mert a kormány nem szívesen megy bele az EKB feltételeibe, például, hogy a banki mérlegeket radikálisan visszavágják és legalább 90-100 milliárd eurónyi eszközt eladjanak a hitelintézetek. Ez lenne ugyanis a feltétele annak, hogy a hitelbetét jelenlegi 170%-os arányát 120% környékére tudják visszacsökkenteni a legnagyobb bankok, konkrétan: Bank of Ireland, Allied Irish Bank, Irish Life & Permanent, és az Educational Building Society.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »