Mégis rögzítheti a frank árfolyamát az Orbán-kormány

Piaci pletykák szerint a kormány végül 190-es árfolyamon rögzítheti a CHFHUF árfolyamot a bajba jutott devizahiteleseknek (ingatlanra felvett hitellel rendelkezőknek). Emellett szóba került az a lehetőség is, hogy 5 éves időtávon további 2-3 százalékpontos kamattámogatást kapnának a hitelfelvevők. A hír pozitívan hathat az OTP és az FHB papírjaira, bár a konstrukciót már korábban is meglebegtették, miközben a pontos részletek továbbra is homályosak.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »