Nem sikerül tartani a hazai hiánycélt

A Nemzetgazdasági minisztérium szerint enyhén sérülhet a 2010. évi 3.8 százalékos hiánycél. A deficit az önkormányzatok vártnál magasabb hiánya miatt ugorhat meg, amelynek köszönhetően 3.9-4.0% is lehet a hiány. A pontos adatok márciusban jelennek meg és feltehetően a túllépés mértékétől függően negatív hatással lehetnek a forintra és az államkötvények hozamaira. A reakciók ugyanakkor mérsékeltek lehetnek, a piaci szereplők továbbra is a strukturális reformokra várnak.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »