Gagarin szobor Londonban

Jurij Gagarinról, a világ első űrhajósáról készül szobor London belvárosában, a híres angol felfedező, James Cook szobra mellett – jelentette be David Willetts, brit felsőoktatási miniszter. Gagarin 1961. április 12-én repült az űrbe és 108 perc alatt megkerülte a Földet. Ezáltal nemcsak a tudományos fejlődés, de a hidegháborús versengés egyik szimbolikus figurájává is vált. Az orosz űrhajós 1968. március 27-én egy rutinrepülés közben vesztette életét.

A szobor megépülésének apropója, Gagarin űrsétájának 50. évfordulója mellett az, hogy 2011-ben kerül megrendezésre az angol-orosz „űrév”. „Egy Gagarin-szobrot emelni London középpontjában fantasztikus ötlet” – örvendezett Anatolij Perminov az orosz űrügynökség, a „Roszcoszmosz” vezetője.

Molnár Gergely

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »