Még mindig él a 30 százalékos célkitűzés

Connie Hedegaard klímapolitikáért felelős uniós biztos szóvivője megerősítette azt a hírt, amely szerint az Európai Unió egy része még mindig nem mondott le az üvegházhatású gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest 2020-ra 30 százalékos mértékben való csökkentésének ambiciózus tervéről. „A terv még mindig az asztalon van” – hangzott el, és habár ennek megvalósítása vagy akár megközelítése is igen távolinak tűnik, nem hajlandóak végleg lemondani róla.

Ezzel párhuzamosan Günther Oettinger energiaügyi biztos egy február közepén elhangzott londoni beszédében már kevésbé tűnt az említett mérték elérésében támogatónak. Elmondása szerint „szükség van az iparra Európában, azaz Nagy-Britanniában is, ez pedig szén-dioxid kibocsátást jelent”, tehát ha kitartanának a 30 százalékos cél mellett, ez az iparosítás visszafogásának egy gyorsabban végbemenő folyamatát jelentené.

A két nézet közül értelemszerűen mind a környezetvédők, mind pedig a nagyobb lépések elkötelezett hívei Hedegaard oldalára álltak, sőt közben egyesek Oettingert az „ipari forradalom pártfogójaként” régimódi felfogásúnak nevezték, ezáltal komoly aggodalmukat is kifejezve a sikeresség tárgyában.

Piukovics Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »