Ukrajna kapta meg a Nagy-Britanniában zárolt orosz vagyon hozamát

A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából folyósított hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány.

A londoni pénzügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint Ukrajna megkapta az ebből a forrásból származó 2,26 milliárd fontos hitelcsomag első, 752 millió fontos részletét. A hitelt az ukrán kormány teljes egészében védelmi célú beszerzésekre fordíthatja.

A hitelmegállapodást Rachel Reeves brit és Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter írta alá a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében összehívott múlt vasárnapi londoni csúcsértekezleten.

A hitelcsomagot a szankciók alapján zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.

A brit kormány álláspontja szerint a nemzetközi jog egyértelműen kötelezi Oroszországot az általa Ukrajnának okozott háborús károk megtérítésére, így felhasználhatók a zárolt orosz vagyoneszközök Ukrajna pénzügyi támogatására. London többször hangsúlyozta, hogy a kölcsön nem a befagyasztott orosz tőke elkobzását jelenti.

A 2,26 milliárd fontos hitelcsomaggal Nagy-Britannia a hét vezető ipari hatalom csoportja (G7) által Ukrajna számára összeállított 50 milliárd dolláros segélyprogramhoz járul hozzá. A hitelt három, egyenként 752 millió fontos részletben folyósítják, és az első részletet a bit pénzügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint előző nap átutalták Ukrajnának.

A tárca hangsúlyozza, hogy a hitelt a brit kormány az Ukrajnának jóváhagyott, évi 3 milliárd font összegű brit katonai támogatáson felül nyújtja.

Nagy-Britannia a háború kezdete óta 12,8 milliárd font katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.

Az orosz állami vagyoneszközök hozamából finanszírozott, hadfelszerelés beszerzésére szolgáló ukrajnai hitelcsomag tervét London már tavaly bejelentette, és a múlt vasárnapi londoni csúcstalálkozón aláírt szerződés rögzíti a részleteket.

A brit pénzügyminisztérium a terv tavalyi bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: az orosz szuverén vagyoneszközök zárolása nélkül Oroszországnak több mint 400 milliárd dolláros forrás állna rendelkezésére hadigépezetének működtetésére, és ebből az összegből további négy évig finanszírozhatná az ukrajnai hadműveleteket.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »