Indiában egyelőre nem adják be a harmadik oltást

India egyelőre nem fontolgatja a koronavírus elleni oltás emlékeztető adagjainak beadását, mivel az országban sokan természetes úton fertőződtek meg, és a kormány úgy véli, hogy két adag oltóanyag egyelőre elegendő védelmet nyújt – írja a Reuters értesüléseire hivatkozva a The Guardian.

Indiában az oltóanyag-készletek növekedésével egyes orvosok és közegészségügyi szakértők arra sürgették a kormányt, hogy – amint azt sok nyugati nemzet is tette – indítsa el az emlékeztető oltási programot a legsebezhetőbbek számára.

A hatóságok azonban ehelyett arra fognak koncentrálni, hogy januárig a 944 millió indiai felnőtt többsége megkapja a védőoltás két adagját, ezután pedig az export nagymértékű bővítésére helyeznék a hangsúlyt – mondták az oltáspolitikai megbeszélésekben részt vevő források.

„A prioritás a felnőtt lakosság teljes immunizálása. A legtöbben természetes úton fertőződtek meg, és nekik két adag is elég. Ezért láthatjuk, hogy a legutóbbi fesztiválok után sem emelkedik az esetek száma” – magyarázta az egyik illetékes.

Eddig az indiai felnőttek 81%-a kapott legalább egy adagot, míg 43%-uk vette fel mindkét oltást. A 18 év alattiak vakcinációja még nem kezdődött meg az országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The Guardian

Hozzászólások ()

Friss hírek