ENSZ: összeomlóban az afgán bankrendszer

Az ENSZ hétfőn sürgős intézkedésekre szólította fel a nemzetközi közösséget az afganisztáni bankok támogatása kapcsán, arra figyelmeztetve, hogy a hiteleket visszafizetni képtelen emberek számának megugrása, a betétállomány csökkenése és a készpénzlikviditási válság hónapokon belül a pénzügyi rendszer összeomlását okozhatja.

A Reuters jelentése szerint az afganisztáni bank- és pénzügyi rendszerről szóló háromoldalas dokumentumban az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) azt írja: a bankrendszer összeomlásának gazdasági ára – és ennek negatív társadalmi hatása – „kolosszális lenne”.

Afganisztán augusztusban került válságba, miután a tálib harcosok elüldözték a Nyugat által támogatott kormányt. Ez viszont arra késztette a nemzetközi közösséget, hogy befagyasszák a segélyektől függő ország számára elkülönített több milliárd dolláros támogatásokat. Ennek következtében az ország egyrészt a világ legsúlyosabb humanitárius válságának küszöbén áll, másrészt a pénzügyi és banki fizetési rendszer is krízisbe került. 

„A bankok problémáját sürgősen meg kell oldani, mégpedig Afganisztán korlátozott termelési kapacitásának javítása és a teljes bankrendszer összeomlásának megakadályozása érdekében” – áll az UNDP jelentésében.

Az összeomlás elkerülésének módját megnehezítik a tálib vezetők elleni nemzetközi és egyoldalú szankciók. „Módot kell találnunk annak biztosítására, hogy ha támogatjuk a bankszektort, akkor ne támogassuk a tálibokat” – mondta Abdallah al Dardari, az UNDP afganisztáni vezetője a Reutersnek. „Olyan súlyos helyzetben vagyunk, hogy minden lehetséges opciót át kell gondolnunk” – tette hozzá.

Megoldás után kutatva

Az UNDP bankrendszer megmentésére tett javaslatai között szerepel:

  • a betétbiztosítási rendszer,
  • a rövid- és középtávú szükségletekhez megfelelő likviditást biztosító intézkedések,
  • valamint hitelgaranciák és a hiteltörlesztések késleltetése.

„A nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködés kritikus fontosságú lenne ehhez a folyamathoz, lévén ők jelentős tapasztalattal rendelkeznek az afgán pénzügyi rendszerrel kapcsolatban” – írja az UNDP, utalva a Világbankra és a Nemzetközi Valutaalapra.

A szervezet jelentése szerint a jelenlegi trendek és kivonási korlátozások mellett Afganisztán betétbázisának mintegy 40%-a elvész az év végére. Közölték, hogy a bankok leállították az új hitelek nyújtását, miközben a nemteljesítő hitelek aránya 2020 végéhez képest csaknem megkétszereződött, 57%-ra nőtt szeptemberben.

Az UNDP szerint amennyiben a bankrendszer összeomlik, évtizedekig tarthat az újjáépítése.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »