A koronavírus 28 millió évet vett el a világtól

A járvány következtében a legtöbb országban csökkent a várható élettartam. Ez nem meglepő, az viszont már igen, hogy a pandémia globálisan 28 millió évet vett el az összesített élettartamból – írja a Bloomberg.

A várható élettartam azt jelzi, hogy az emberek átlagosan mennyi ideig fognak élni, ha figyelembe vesszük életkorukat – feltéve, hogy az egyes korcsoportokban elhunytak számában nem történik nagy elmozdulás az idő múlásával. Egy másik mérőszám – az elveszett életévek száma – számszerűsíti a hatást, amikor ezek a változások bekövetkeznek; a világjárvány esetében ez a 28 milliós adat.

A BMJ által publikált tanulmány, amelyben 37 országot és területet vizsgáltak, megállapította, hogy a világjárvány a legtöbb helyen csökkentette a várható élettartamot: 31 országban több mint 28 millió életév veszett el 2020-ban – ezek közül Oroszország, Bulgária, Litvánia, az Egyesült Államok és Lengyelország jegyzi a legnagyobb „áldozatot”. Ez a szám ötször magasabb, mint amit az összehasonlítás alapjául szolgáló, 2015-ös influenzajárvány idején láthattunk.

Az elveszített életévek száma Tajvanon, Új-Zélandon, Norvégián, Izlandon, Dánián és Dél-Koreán kívül mindenhol magasabb volt a vártnál.

https://www.instagram.com/p/CWEmlOZvZsj/
  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Bloomberg / Instagram

Friss hírek