Vegyi fegyvert vethettek be májusban a szíriai kormányerők

Az Egyesült Államok arra a következtetésre jutott, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya vegyi fegyverként klórgázt vetett be egy májusi ütközetben Idlíb tartományban – jelentette be az amerikai külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

„Az Aszad-rezsim megszámlálhatatlan, háborús bűnnek és emberiesség elleni bűncselekménynek tekinthető kegyetlenségért felelős” – fogalmazott sajtóértekezletén Mike Pompeo. „Ma bejelentem, az Egyesült Államok arra a következtetésre jutott, hogy az Aszad-rendszer május 19-én klórgázt vetett be vegyi fegyverként”, és ez a támadás „nem marad válasz nélkül” – tette hozzá.

Május 22-én az amerikai külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy május 19-én Szíria északnyugati vidékén támadást követtek el, amely során a kormányerők állítólag klórgázt vetettek be.

„Megismételjük korábbi figyelmeztetésünket: amennyiben az Aszad-rendszer vegyi fegyvereket alkalmaz, az Egyesült Államok és szövetségesei gyors és megfelelő választ adnak” – fogalmazott akkor az amerikai külügyminisztérium.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet viszont akkor azt közölte: nincs bizonyíték arra, hogy a damaszkuszi vezetés újabb vegyifegyver-támadást követett el Északnyugat-Szíriában. A szervezet úgy tudta, az eredeti információ az al-Kaida terrorhálózathoz közel álló Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezettől származott.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a HTS szélsőséges iszlamistái tartják uralmuk alatt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AFP/Reuters

Friss hírek