Beperelte az EU-t az Északi Áramlat-2-t üzemeltető társaság

Pert indított az Északi Áramlat-2-t üzemeltető társaság csütörtökön az új európai uniós gázirányelv bizonyos előírásai miatt, amelyek alkalmazása a vállalat szerint veszélybe sodorhatná az eddig befektetett eurómilliárdokat.

A cég korábban figyelmeztetett, hogy bírósághoz fordul, ha nem kap mentességet a módosított közösségi gázirányelv egyes előírásai alól, mivel álláspontja szerint azok alkalmazása “ésszerűtlen, önkényes és diszkriminatív lenne”.

A felek között azóta sincs megegyezés, így a társaság most jogi eljárást indított, annak kimondását kérve az Európai Bíróságtól, valamint az illetékes nemzetközi választott bíróságtól is, hogy az EU megsértette az Energia Charta Egyezmény szerinti kötelezettségeit – közölte Sebastian Sass, a cég képviselője.

Az idén elfogadott irányelv kiterjeszti az uniós szabályozás hatályát a harmadik államokból érkező, szárazföldi és tenger alatti vezetékekre, és így ezekre is érvényes, hogy a szállítási infrastruktúra tulajdonlásának külön kell válnia a gáz tulajdonjogától, ami az Északi Áramlat-2 esetén nem teljesül. A tagország, ahol a vezeték először az EU területére lép, eltérhet az új előírásoktól a már meglévő infrastruktúra esetén, ha ez nem befolyásolja hátrányosan az EU-n belüli versenyt.

Sass szerint az Északi Áramlat-2 esetében teljesülnek a derogáció feltételei, mert a projekt annak ellenére is befejezettnek számít, hogy még nem indult meg a gáztranzit.

Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 mintegy 1200 kilométeres hosszából a közösségi előírások a német parti vizekben futó 54 kilométeres szakaszt érintenék. Sokan élesen bírálják ezt a projektet, amelynek keretében év végéig két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó, Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlatot.

Oroszország így elméletileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitállamot, egyetlen útvonalra terelhetné át európai gázszállítmányai 80 százalékát, ráadásul domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.

Az EU a gázfogyasztása 74,4 százalékát importból fedezi. Ezen belül a legnagyobb beszállító Oroszország, amely a behozatal 42 százalékát adja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás