A Volvo lezárja autóelőfizetési programját

Az autógyártó a Care by Volvo programjait Németországban, Hollandiában, Svédországban és Norvégiában új tulajdonosoknak adja át, míg az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban fokozatosan kivezeti a szolgáltatást.

A lépés egy újabb jelentős stratégiai váltás a vállalat számára, mely szeptember 4-én jelentette be, hogy mégsem áll át kizárólag teljesen elektromos autók gyártására a korábban tervezett 2030-as céldátummal.

AZ idei év elején pedig szintén visszaléptek attól a törekvésüktől, hogy globális értékesítésük felét online csatornákon keresztül érjék el.

Az új Volvo XC90 – kép forrása: Volvo Media

A Care by Volvo program a korábbi vezérigazgató, Hakan Samuelsson ötlete volt, aki az előfizetési modell elindítását úgy időzítette, hogy az egybeessen az autógyártó első kompakt SUV-jának, az XC40-nek a 2017 szeptemberi debütálásával.

„Az elképzelése világos volt” – mondta annak idején Thomas Andersson, a Volvo marketingszakértője az Automotive News Europe-nak, amikor Samuelsson elképzeléséről kérdezték. „Élvezed a járművet. Mi gondoskodunk a többiről”.

Az induláskor a Volvo azt akarta, hogy az ügyfelek kétéves szerződést kössenek havi 699 euróért, amelyért karbantartást, biztosítást, kerékcserét, valamint egyéb szolgáltatásokat, például takarítást vagy akár csomagok kapják az autóhoz.

A Volvo által elképzelt előfizetés és a hagyományos lízing közötti legfontosabb különbség az lett volna,  hogy a szerződés elején nem volt induló befizetés, a végén pedig nem volt maradványösszeg. Az elmúlt években azonban az autólízing feltételei is sokkal rugalmasabbak lettek.

Ma már számos lízingcégnél elérhető szerződés 0%-os induló befizetéssel, és az operatív lízing vagy más néven tartós bérlet esetén a szerződés végén az autó sem kerül a lízingbevevő tulajdonába, így pedig maradványösszeg sem merül fel.

Forrás: ANE

Hozzászólások ()

Friss hírek