A volt amerikai elnök és jelenlegi republikánus elnökjelölt Donald Trump egy dél-karolinai kampánygyűlésen azt javasolta, hogy a NATO ne védje meg azokat az országokat, amelyek nem járulnak hozzá kellőképpen a szövetség kasszájához, azaz a védelmi kiadásaik nem érik el a NATO által elvárt 2%-os GDP-arányos szintet.
Emellett arra bátorította Oroszországot, hogy támadjon meg olyan kelet-európai NATO-országokat, melyek nem teljesítették a 2%-os elvárást.
https://www.instagram.com/p/C3QN0ngL0yL/
Az ügyben azóta sokan felszólaltak, köztük olyan országok képviselői is, ahol bőven teljesültek a NATO elvárásai. Lengyelországban például – ahol a GDP 4%-ára emelték védelmi kiadásokat – a kormánypolitikusok éles kritikáját váltotta ki Trump kijelentése, a volt amerikai elnök szavaira vasárnap az X közösségi felületen reagálva Donald Tusk lengyel kormányfő felidézte Andrzej Duda korábbi kijelentését, miszerint Trump „betartja ígéreteit”.
A bejegyzésben Tusk egyúttal úgy értelmezte Trump szombati beszédét, hogy a legesélyesebb amerikai republikánus elnökjelölt „biztatni fogja Oroszországot a NATO-tagállamok megtámadására”.
Trump szavait Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter is kommentálta. „A szövetséges államok hitelességének aláásása az egész NATO gyengítését jelenti” – olvasható Kosiniak-Kamysz vasárnapi X-bejegyzésében.
„Semmilyen választási kampány nem indokolhatja azt, hogy a NATO biztonságával játszadozzanak” – tette hozzá a politikus.
A francia kormány is aggódik
A francia külügyminiszter Stéphane Séjourné az európai védelmi politika megerősítése mellett foglalást, amely szerinte a NATO-t kiegészítő „második életbiztosítás” lenne. Mindezt Donald Trump volt amerikai elnöknek a NATO-finanszírozásról és a közös védelemről tett legutóbbi nyilatkozataira válaszul fogalmazta meg.
„Egy második életbiztosításra van szükségünk, nem a NATO helyett, nem a NATO ellen, hanem a NATO mellett” – mondta a francia diplomácia vezetője Párizsban hétfőn, német és lengyel kollégájával, Annalena Baerbockkal és Radoslaw Sikorskival tartott közös sajtótájékoztatóján.
Megerősítette, hogy a NATO európai pillérére támaszkodva szükséges az európai védelem kiépítése, hogy védelmi iparunk részeként európai eszközöket vásároljunk, és felkészüljünk konfliktus esetére.
„Ez a történelem iránya” – jelentette ki a francia külügyminiszter, hozzátéve, hogy szó sincs beavatkozásról az amerikai választásokba, de fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy a republikánus Donald Trump visszatér a Fehér Házba.
Forrás: MTI / Euronews / Instagram