Pedró Sanchez alkuja miatt tüntettek hétvégén Spanyolországban

A katalán szeparatista vezetőknek amnesztiát biztosító, készülő törvény ellen tiltakoztak Spanyolország számos városában a konzervatív Néppárt (PP) felhívására vasárnap.

A beszámolók szerint tízezrek vonultak utcára, a többi közt Sevillában, Valenciában, Salamancában és Barcelonában. Madridban a szervezők egymillió résztvevőről számoltak be, míg a kormányhivatal 80 ezerre tette a tüntetők számát.

A spanyol főváros főtere, a Puerta del Sol zsúfolásig megtelt a spanyol nemzeti és európai uniós zászlókat lengető tömeggel. A magasba tartott transzparensek némelyikére Pedro Sánchez szocialista ügyvivő kormányfő arcképe mellé a „Hazug!” és az „Áruló!” jelzőket írták. „Spanyolország nem eladó” – skandálta többször is a tömeg.

„Nemet mondunk az amnesztiára, nemet a büntetlenségre és igent az egyenlőség Spanyolországára” – hangsúlyozta beszédében Alberto Núnez Feijóo, a PP elnöke. Mint mondta, Spanyolországnak olyan miniszterelnöke lesz, aki „megvásárolta” újraválasztását partnereinek büntetlenségével.

Véleménye szerint a katalán szeparatista vezetők amnesztiája elleni tüntetéssorozat túlmutat a pártokon.

„Azért vagytok itt, mert elveitek vannak, mert nem akarjátok, hogy megfosszanak tőlük benneteket, és mert érdekel benneteket az ország sorsa” – fogalmazott. Hozzátette: addig nem maradnak csendben, amíg újabb általános parlamenti választásokon nem „beszélhetnek”.

A tüntető tömegben a magát a Néppártól jobbra pozicionáló Vox párt is képviseltette magát. Santiago Abascal pártelnök újságíróknak nyilatkozva folyamatos tiltakozóakciókra szólított fel az elkövetett „államcsínnyel” szemben.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) várhatóan a jövő héten nyújtja be a parlamentnek az úgynevezett amnesztiatörvény javaslatát, amely a 2014-ben megrendezett függetlenségi konzultáció, és a 2017-es, alkotmányellenesnek nyilvánított népszavazás miatt jogi eljárás alá vont személyekre vonatkozik, de ennél egy szélesebb, 2012-től 2023-ig tartó időszakot ölel fel.

A szocialisták a törvényjavaslatnak köszönhetően megszerezték a spanyol parlament katalán függetlenségi pártjainak támogatását Pedro Sánchez kormányfővé választásához, akit október elején kért fel a posztra IV. Fülöp király, miután a júliusi általános választásokon győztes PP elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását.

Pedro Sáncheznek saját pártja 121 képviselője mellett további 55 támogató szavazatra volt szüksége ahhoz, hogy újból kormányfő lehessen. Hét párttól összesen 178 igen szavazatra számíthat a parlamenti voksoláskor, amelyet várhatóan a jövő hét második felére tűz ki az alsóház elnöke.

Az amnesztia ellen hetek óta zajlanak tüntetések Spanyolországban. A PSOE madridi székházánál kilenc napja minden este tiltakozók gyűlnek össze. A megmozdulás több alkalommal is összetűzéshez vezetett a helyszínt biztosító rendőrökkel. Vasárnapra virradó éjjel heten megsebesültek, köztük négy rendőr, és 13 embert őrizetbe vettek, köztük öt fiatalkorút. A hatóság tájékoztatása szerint a tiltakozók többsége békés, azonban a közéjük vegyülő radikális csoportok konfliktusokat okoznak.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek