Magasabb GDP-t, alacsonyabb inflációt mért az Eurostat

A második negyedévben a vártnál kissé nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben mind negyedéves, mind éves összevetésben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.

Az Eurostat előzetes adatai szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a szezonális kiigazított bruttó hazai termék (GDP) az euróövezetben és nem változott az EU 27 tagállamában az előző negyedévhez viszonyítva. Az első negyedévben az euróövezetben nem változott a bruttó hazai termék, a teljes EU-ban pedig 0,2 százalékkal nőtt.

Az egy évvel korábbival összevetve a második negyedévben 0,6 százalékkal nőtt a GDP az euróövezetben és 0,5 százalékkal az EU-ban. Az első negyedévben mindkét régióban 1,1 százalékos volt az éves növekedés. A második negyedévre elemzők 0,2 százalékos negyedéves és 0,5 százalékos éves növekedést vártak az euróövezetben.

A legnagyobb negyedéves növekedést, 3,3 százalékost Írországban regisztrálták a második negyedévben, Litvániában pedig 2,8 százalékost. A legnagyobb csökkenés Svédországban következett be, 1,5 százalékos, míg Lettországban 0,6 százalékos, Ausztriában 0,4 százalékos, Olaszországban pedig 0,3 százalékos volt a visszaesés.

Az egy évvel korábbihoz képest hét uniós tagállamban nőtt a bruttó hazai termék a második negyedévben, a legnagyobb mértékben Írországban, 2,8 százalékkal, Portugáliában 2,3 százalékkal, Spanyolországban pedig 1,8 százalékkal. A legnagyobb csökkenés, 2,4 százalékos Svédországban következett be, Csehországban 0,6 százalékkal, Lettországban pedig 0,5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék.

Tovább lassult az infláció

Az Eurostat előzetes adatai szerint éves bázison júliusban a piaci várakozásoknak megfelelően 5,3 százalékra, 2022 januárja óta a legalacsonyabbra csökkent a fogyasztói árindex a júniusi 5,5 százalékról. Az inflációt változatlanul az élelmiszerárak emelkedése fűti, de a korábbinál enyhébb mértékben, míg az energiaárak csökkenése fogja vissza.

Energiaárak nélkül júliusban 6,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a júniusi 6,9 százalékos éves csökkenés után. Energia, élelmiszerek és élvezeti cikkek nélkül 5,5 százalékos volt a júliusi áremelkedés (maginfláció), amely a júniusival megegyező mértékű. Az energiaárak júliusban 6,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól és 0,3 százalékkal az előző havitól. Júniusban 5,6 százalék volt az éves elmaradás.

Az élelmiszerek, alkoholos és dohánycikkek ára júliusban 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 0,2 százalékkal a júniusit. Júniusban 11,6 százalékos volt az éves áremelkedés.

Az előző havihoz képest a fogyasztói árak összességében 0,1 százalékkal csökkentek júliusban az euróövezetben a várt 0,3 százalékos növekedés helyett. Júniusban 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző havihoz képest. Havi bázison a maginfláció is 0,1 százalékkal csökkent júliusban, jelentősen elmaradva a várt 0,5 százalékos csökkenéstől. Júniusban a maginfláció havi bázison 0,3 százalékkal emelkedett.

Forrás: MTI / Eurostat

Hozzászólások ()

Friss hírek