A cseh vezetés továbbra is kiáll az új migrációs csomag mellett

Csehország nem elégedett a jelenlegi európai uniós migrációs politikával, és meggyőződése, hogy változásokra van szükség. Ezeket a változásokat a migrációs paktum nyújtja – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden Prágában, Ódor Lajos szlovák kormányfővel folytatott tárgyalásai után közös sajtótájékoztatójukon.

Petr Fiala kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy Lengyelország és Magyarország nem a migrációs paktumot utasították el az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ülésén, hanem azt, hogy az ülés záródokumentumába olyan következtetések kerüljenek, amelyek a migrációs helyzet megoldását jelentik. Szerinte a migrációs paktumról a belügyminiszterek döntöttek, s azt az Európai Tanács nem tárgyalta, az érvényes szabályok szerint nem is tárgyalhatta. Varsó és Budapest többiektől eltérő álláspontját a cseh kormányfő nem támogatja.

„Én ezt nem tartom ésszerűnek, mert a migrációval foglalkoznunk kell. Csehország nevében egyértelműen kijelenthetem, hogy mi nem vagyunk elégedettek az európai migrációs és befogadási politikával. Változásokat akarunk, és ezeket a változásokat a (migrációs) paktum nyújtja. Végre hatékonyabb megoldásokra kerülhetne sor” – fejtette ki a cseh kormány álláspontját a miniszterelnök.

Fontosnak nevezte, hogy megszűnne a migránsok szabad mozgása, megerősítenék a schengeni külső határok őrzését, a befogadási procedúrára a határokon kerülne sor, és tárgyalások kezdődnének harmadik országokkal a probléma megoldásáról. „Fenntartani a jelenlegi állapotot, amit valószínűleg Magyarország és Lengyelország szeretne, számunkra rossz út, rossz helyzet” – mutatott rá a cseh kormányfő. „Az, hogy ez a két ország elutasította a migrációs helyzet megoldására irányuló következtetéseket, a cseh nemzeti érdekek szempontjából biztos, hogy nem jó” – húzta alá.

Csehország számára ezzel kapcsolatban van még egy fontos probléma – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Elmondta: az EU-ban lakosságarányosan Csehország fogadta be a legtöbb ukrajnai menekültet, ezért „mi szintén részesülni szeretnénk az európai szolidaritás valamilyen formájában”. Fiala arra emlékeztetett, hogy Brüsszelben pénzügyi segítséget javasolt Csehország számára az EU-tól. „Ez a mondat szintén benne volt a Lengyelország és Magyarország által elutasított következtetésekben. Ezt szintén tudatosítani kell. Én Csehország érdekeit képviselem. Mindazok, akik nálunk Csehországban azt hangoztatják, hogy Magyarország és Lengyelország oldalára kellett volna állnunk, azok Magyarország és Orbán Viktor érdekeit védik. Ez azonban nem a cseh állampolgárok érdeke” – jelentette ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Fiala úgy vélte, hogy Szlovákia álláspontja ebben a kérdésben nagyon közel áll a cseh állásponthoz.

Ódor Lajos szerint a szlovák belügyminiszter azért tartózkodott az európai uniós tárcavezetők találkozóján a migrációs paktumról szóló szavazáson, mert ügyvivő kormány képviselőjeként nem akart belekeveredni a vitába.

A migráció problémájáról beszélni kell, ennek elutasítása nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik és magától megszűnik – tette hozzá Szlovákia miniszterelnöke.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek