Spanyolország átvette az EU soros elnökségét

Spanyolország hálával, alázattal és elszántsággal vállalja az Európai Unió soros elnökségét annak érdekében, hogy megvalósuljanak azok a nagy előrelépések, amelyekre Európának szüksége van – jelentette ki Pedro Sánchez spanyol kormányfő vasárnap este Madridban sajtótájékoztatón, amelyet Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tartottak.

A dél-európai ország július elsején Svédországtól vette át az elnöki tisztséget, amelynek első napján a spanyol miniszterelnök Ukrajnába utazott. Pedro Sánchez hangsúlyozta: ezzel a szimbolikus lépéssel kívánta kifejezni támogatását Volodimir Zelenszkij elnöknek, mivel a háború közvetlenül és közvetett módon is meghatározza a következő időszak európai politikáját. A további támogatásokat illetően pedig az unió „nem fog fukarkodni” az erőfeszítésekkel – tette hozzá.

A spanyol kormányfő megerősítette a spanyol elnökség programjának négy fő pontját, melyek:

  • Európa újraiparosítása;
  • az ökológiai átmenet előmozdítása;
  • a társadalmi és gazdasági igazságosság növelése;
  • valamint az Európai Unió egységének erősítése.

Charles Michel szerint a spanyol kormányfő szombati kijevi látogatása erős üzenet. Az ET elnöke egyúttal kötelességnek nevezte Ukrajna további támogatását, „amiben és ameddig csak szükséges”. Ukrajna élen jár az európai elvek és értékek védelméért folytatott küzdelemben – jegyezte meg.

Michel szerint a spanyol elnökségi prioritások egyértelműek, az uniós polgárok érdekeit szolgálják, és részét fogják képezni az unió következő ötéves stratégiai menetrendjének is.

Spanyolország immár ötödik alkalommal tölti be az Európai Uniós soros elnöki posztját. Az elnökség idején előrehozott parlamenti választásokat rendeznek a dél-európai országban.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek