Nyáron előrehozott választások lesznek Spanyolországban

Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban. A kormányfő a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, amelyen az országot koalícióban kormányzó pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében.

„Mint miniszterelnök, és mint a szocialista párt főtitkára, első személyben vállalom a felelősséget az eredményekért. Úgy gondolom, hogy erre választ kell adni, a népakaratnak alávetve demokratikus mandátumunkat” – hangsúlyozta Pedro Sánchez rendkívüli televíziós beszédében.

A  miniszterelnök szól arról, hogy Spanyolország épp túljutóban van a koronavírus-járványból és az ukrajnai háborúból eredő válságon, „világos növekedési út” előtt áll, a kormány pedig a ciklus ezen szakaszában már elérte a négy évvel ezelőtt ígért reformokat, ráadásul júliustól betölti az Európai Unió elnöki posztját.

Szavai szerint mindezek miatt szükséges, hogy a választók tisztázzák, milyen politikát várnak a nemzet kormányától, és mely politikai erőknek kell ezt irányítani. Mint mondta, VI. Fülöp spanyol királyt reggel tájékoztatta arról, hogy a nap folyamán soron kívüli kormányülésen elfogadják a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról szóló döntést.

A parlamenti választásokra eredetileg december végén került volna sor. Az előrehozott választások váratlan bejelentése miatt a pártoknak kevesebb mint két hetük van arra, hogy bejelentsék az esetleges választási együttműködéseket, és három héten belül a választási listákat is véglegesíteni kell.

A spanyol demokrácia történetében 1979 óta 15. alkalommal rendeznek parlamenti választásokat.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »