Ukrajna két légelhárító rendszert kap Csehországtól

Csehország két KUB légelhárító rendszert szállít Ukrajnának a rendszerhez tartozó rakétákkal együtt – jelentette be Petr Pavel cseh államfő a közszolgálati Radiozurnál hírrádiónak adott nyilatkozatában.

„Eljött az ideje azon elgondolkodni, hogy Csehország ne ajándékozzon-e L-159 típusú, cseh gyártmányú harcigépeket is Ukrajnának” – jegyezte meg. Emlékeztetett: országa már eddig is egyebek között mintegy száz harckocsit és nagyjából ugyanennyi más harcjárművet szállított Ukrajnának.

Ukrajnának – fejtette ki a cseh elnök – a háború döntő szakaszára történő felkészülése jegyében légierőre is szüksége van. Szerinte a nyugati országok eddig visszafogottak voltak a harci gépek átadásában, és az sem mellékes, hogy a szükséges személyzet felkészítése nagyon időigényes, mert a gépek különféle titkos rendszerekkel is fel vannak szerelve. „A szövetség országai nem szeretnék, ha ezek a rendszerek orosz kézbe kerülnének” – szögezte le. Hozzátette: a tárgyalások a repülőgépek szállításáról folytatódnak, esetleg szóba jön a titkos rendszerek kiszerelése, és „az ukránok talán kaphatnak néhány F-16-os vadászgépet”.

A 2K12 Kub típusú fegyverrendszer. Kép forrása: Flickr

A cseh államfő szerint Ukrajna számára most az a legfontosabb, hogy megfelelő számú harckocsit, harcjárművet és megfelelő mennyiségű lőszert szerezzen be. „Csehország mindent megtesz annak érdekében, hogy ebben segítsen az ukránoknak” – hangsúlyozta.

A KUB légelhárító rendszerek szovjet gyártmányúak, amelyeket az ukránok tudnak kezelni – tette hozzá Petr Pavel.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »