Csehország légvédelmi rendszereket fog gyártani Ukrajnának

Csehország mozgó légvédelmi rendszereket fog gyártani Ukrajna számára – közölte Alex Vytecka, a cseh kormányközi védelmi együttműködési ügynökség (AMOS) igazgatója csütörtökön a CTK hírügynökséggel.

A speciálisan módosított japán Toyota terepjárókra szerelt, egyebek között drónok elleni bevetésre használható rendszerek gyártási költségeit Hollandia állja. Egyelőre száz darab ilyen légvédelmi rendszerről van szó. A szükséges lőszereket Hollandia szintén Csehországtól vásárolja meg – tette hozzá Vytecka, aki szerint a cseh védelmi minisztérium által tető alá hozott üzlet szerződését már alá is írták.

Daniel Blazkovic védelmiminiszter-helyettes az Ukrajnát fegyverekkel támogató országok keddi brüsszeli értekezletét követően azt is elmondta, hogy Csehország 90 darab T-72-es harckocsi modernizációját is vállalta. A munkát a cseh védelmi tárca fogja irányítani, a költségek megfizetését pedig az Egyesült Államok és Hollandia közösen vállalta.

A miniszterhelyettes szerint a fegyvergyártásban nagyon széleskörű és jó együttműködés van kialakulóban Csehország és Hollandia között. Blazkovic elmondta: a cseh gyártású légvédelmi rendszerek jelentősen olcsóbbak lesznek, mint a nyugati fegyverpiacon jelenleg hozzáférhető hasonló rendeltetésű korszerű rendszerek. A terepjárókon elhelyezett két géppuska lőtávolsága mintegy két kilométer, a rendszerek földi célok ellen is bevethetők.

Az Ajándék Putyinnak elnevezésű kampány keretében a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát (1,5 milliárd forint) gyűjtött, amelyből 15 darab Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »