Nem sikerült megbuktatni a horvát kormányfőt

Elbukott Horvátországban az ellenzék bizalmatlansági indítványa Andrej Plenkovic jobboldali kormányfő ellen – jelentette a HRT horvát közszolgálati televízió pénteken.

Az indítványt 56 képviselő támogatta és 77 ellenezte. A kormányfő leváltásához 76 támogató szavazatra lett volna szükség a 151 fős parlamentben (szábor).

A múlt pénteken megtartott maratoni vitában az ellenzék számos ügyben elmarasztalta a kormányfőt. Őt hibáztatták a sziszeki (Sisak) finomító bezárása, a földrengés utáni újjáépítés kudarca, az egészségügyi reform elmaradása és több korrupciós ügy miatt, amelyekben korábbi miniszterek is érintettek voltak.

A kormány visszautasította a miniszterelnök felelősségét, a parlamenti vita során pedig az is kiderült, hogy a többség határozottan kiáll a politikus mellett.

Andrej Plenkovic 2016-os hivatalba lépése óta először szavazott a parlament az elmozdításáról. Az elmúlt években az ellenzék sikertelenül próbálta meg visszahívni a kormány több miniszterét és a teljes kabinetet is.

Az előterjesztést a Haza Mozgalom (Domovinski Pokret) nyújtotta be, amelynek sikerült összegyűjtenie a szükséges 33 aláírást az ellenzéki képviselők körében ahhoz, hogy a parlament napirendre vegye a bizalmatlansági indítványt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »