Húszéves mélyponton az autóeladások Szlovéniában

Tavaly húszéves mélypontra esett vissza a gépkocsieladások száma Szlovéniában az új autók hiánya miatt – közölte a Szlovén Autószövetség (AMZS) a Kereskedelmi Kamara adataira hivatkozva.

December végéig 46 339 személygépkocsit helyeztek forgalomba Szlovéniában, 14,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A furgonok esetében 26 százalékos volt a csökkenés – írták.

Az AMZS szerint az új autók kínálatának csökkenése és a használt autók importjának visszaesése magasabb árakat és hosszú szállítási határidőket eredményezett.

Az ukrajnai háború miatt az autógyártó cégeknek jelentős problémái voltak az autóalkatrészek, különösen a félvezetők, de más alkatrészek beszerzésével is. Ez pedig hatással volt az új autók szállítási idejére, amelyek rendkívül hosszúak voltak, különösen bizonyos modellek esetében. Továbbá sok ügyfél nem azt az autót kapta meg, amelyiket szerette volna – mutattak rá.

Hozzátették: ennek ellenére az autókereskedők tavaly átlagon felüli eredménnyel zárták az évet. Ennek oka, hogy a magasabb gyártási költségek miatt emelkedett az új autók ára, de a szlovén autóforgalmazók és autókereskedők alacsonyabb árengedményeket kínáltak – magyarázták.

Az AMZS tavaly ősszel újabb tendenciára is felfigyelt: a használt autókat árusító autókereskedésekben is csökkent a forgalom, mert „a potenciális vevők már nem akarják elfogadni a használt autók ilyen magas árát” – hangsúlyozták.

Szlovéniában tavaly a gépkocsik külpiaci eladásának volumenében is visszaesést jegyeztek fel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »