Olaf Scholz szerint Németország megússza a recessziót

Olaf Scholz kancellár szerint a német gazdaság nem süllyed recesszióba az idén.

A szociáldemokrata politikus szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága Oroszország Ukrajna elleni háborúja és az abból fakadó energiaválság dacára elkerüli a visszaesést, mert sikerül szélesebb alapra helyezni a földgázellátást.

„Szilárd meggyőződésem, hogy nem kerülünk recesszióba” – jelentette ki a kancellár egy szerdán ismertetett interjúban, kifejtve, hogy a Balti-tenger és az Északi-tenger partjainál rekordgyorsasággal épülnek a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására szolgáló terminálok, ami kellő rugalmasságot biztosít a gazdaság működőképességének fenntartásához.

Scholz a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) találkozóján tartandó beszéde elé időzítve a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek nyilatkozott. A Die Welt című lap hírportálján ismertetett interjúban hangsúlyozta: akár a néhány héttel korábbi állapotokkal összevetve is az látszik, hogy az ország a vártnál jobban megbirkózik a földgázellátási nehézségekkel.

A kancellár többek között arról is szólt, hogy határozottan kell fellépni az Ukrajnára támadó orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal szemben. Mint mondta, az orosz államfőnek ki kell vonnia csapatait a szomszédos ország területéről, beleértve a nemzetközi jogot megsértve elcsatolt Krím félszigetet. Németország továbbra is támogatja Ukrajnát, méghozzá amíg csak szükséges, és minden lehetséges eszközzel – jelentette ki, hozzátéve, hogy ugyanakkor el kell kerülni, hogy a NATO közvetlen összeütközésbe kerüljön Oroszországgal.

A Die Welt az interjúval kapcsolatban kiemelte, hogy a német gazdaság – amely tavaly 1,9 százalékkal bővült – a néhány héttel korábbi várakozásokhoz képest jobb kilátásokkal kezdi az új évet. Ez nem utolsósorban a szokatlanul meleg időjárásnak köszönhető, amely hozzájárult a földgázfogyasztás csökkentéséhez, és gyakorlatilag kiküszöbölte a téli földgázhiány kockázatát.

Az ukrajnai háború előtt Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Moszkva a háború kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd beszüntette a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.

A szövetségi közüzemi felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni a diverzifikációval, új beszerzési források bevonásával. A hatóság legutóbbi, hétfői jelentése szerint „a németországi gázellátás stabil” és „az ellátás biztonsága továbbra is garantált”, a földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 89,87 százalékos.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »