Az orosz védelmi minisztérium is elismerte a súlyos makijivkai veszteségeket

Orosz nacionalisták és több képviselő is azoknak az orosz parancsnokoknak a megbüntetését követeli, akik figyelmen kívül hagyták a veszélyeket és közvetlenül egy lőszerraktár mellett szállásolták el az orosz katonákat.

Ukrajna az eddigi legpusztítóbb katonai csapást hajtotta végre szilveszterkor, amikor az Oroszország által elfoglalt Donyeck megyében található Makijivka településen négy amerikai HIMARS-rakétával eltaláltak egy orosz lőszerraktárat és a robbanások következtében több tucat / több száz orosz katona életét vesztette.

Bár az ukrán és az orosz fél által közölt halálozási számok távol állnak egymástól, a csapás súlyossága már az oroszok által elismert adatokból is látható. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy 63 katona halt meg a csapásban, Kijev pedig 400 körüli halottról és több mint 300 sebesültről számolt be.

Orosz katonai bloggerek azt írták, hogy az áldozatok jelentős száma annak tudható be, hogy a lőszereket ugyanabban az épületben tárolták, ahol a katonák ideiglenes szállása is volt, annak ellenére, hogy tudták, ez a terület az ukrán rakéták hatótávolságán belül van.

https://www.instagram.com/p/Cm8ka6no1qN/

Igor Girkin, a szakadár Donyecki Népköztársaság volt „védelmi minisztere” megerősítette a Telegramon, hogy az orosz csapatok jelentős emberveszteséget szenvedtek Makijivkában. A néhány hónapja ismét a Donyec-medencében tartózkodó Girkin – aki az orosz katonai hírszerzés ezredese – úgy vélte, hogy hasonló eset ezután is megtörténhet. Azt írta: főként mozgósított oroszokból álló alakulat tagjai tartózkodtak az iskolaépületben, és lőszereket is tároltak ott, ezért dőlt az romba. „Szinte az összes katonai felszerelés is megsemmisült, amely közvetlenül az épület mellett állt a legkisebb álcázás nélkül” – tette hozzá.

Közlése szerint az áldozatok számát illetően az orosz félnek nincsenek végleges adatai, de a halottak és sebesültek száma több százra tehető.

Forrás: Euronews / Instagram / MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek