Óvatosságra intett utolsó üzenetében Anthony Fauci

Az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője elismerte, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt.

Anthony Fauci – aki egyúttal az elnök egészségügyi főtanácsadója – egy pénteki televízióinterjúban annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint a járványügyi korlátozásokat illető jövőbeli döntéseket a helyi egészségügyi hatóságok belátására kell hagyni, és kijelentette, tudatában van annak, hogy az emberek nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek.

A szakember ugyanakkor aggodalmának adott hangot a koronavírus omikron variánsa elleni megerősítő oltások felvételének visszafogott lendülete miatt, miközben az Egyesült Államokban növekszik a légúti vírusok okozta megbetegedések száma.

„Mindannyian elfáradtunk az elmúlt három évben, de még sok mindent kell megtenni mindenkinek saját maga, családja és végső soron a közössége védelmében” – fogalmazott a járványügyi vezető.

Fauci augusztusban jelentette be, hogy decemberben megválik minden kormányzati intézményben betöltött pozíciójától és lemond az elnöki főtanácsadói tisztségéről is. A szakember 38 éven keresztül volt a Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases) igazgatója és a világ legtöbbet idézett immunológus kutatói közé tartozik.

A járványügyi szakember a koronavírus járvány idején a szigorú intézkedések és a maszkviselési kötelezettség híve volt, ami miatt több bírálat érte, különösen azután, hogy idén novemberi kongresszusi meghallgatása idején nyilvánossá vált egy magánjellegű levele, amelyben azt írta, hogy a maszk hatástalan.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »