Elon Musk alagutas cégéből egyelőre csak az ígéretek maradtak

A helyi tisztviselők éppen a kaliforniai Ontario nemzetközi repülőtér és a 4 mérföldre lévő, ingázó vasútállomás közötti összeköttetés megvalósítását tervezték, amikor 2020 januárjában befutott Elon Musk cégének ajánlata, a tervezett beruházási költség töredékéért. Most 2022 vége van, és semmi nem történt. Ontario ráadásul csak egy példa a sok közül, a Boring Company mindenhonnan lelépett.

A tisztviselők a kaliforniai Ontario nemzetközi repülőtér és a 4 mérföldre lévő, ingázó vasútállomás közötti vasúti összeköttetés megvalósításának költségét 1-1,5 milliárd dollár közé becsülték, de Elon Musk Boring  nevú vállalata felajánlotta, hogy mindössze 45 millió dollárért inkább egy földalatti alagutat építene, amelyen keresztül az utasok autonóm elektromos járművekkel közlekedhetnének oda-vissza.

A Boring azzal dicsekedett, hogy forradalmasította az alagútépítést, a San Bernardino Megyei Közlekedési Hatóságot pedig elkápráztatta az EV-gyártó Tesla milliárdos vezetőjével való együttműködés terve, ezért elvetették a hagyományos kisvasút tervét, és a futurisztikus alagutat választották.

Amikor azonban eljött az idő, hogy a partnerséget hivatalossá tegyék és munkához lássanak, a Boring maga is a föld alá merült – ahogyan Marylandben, Chicagóban és Los Angelesben is tette. A Boring a 2022. januári határidőig végül nem nyújtott be ajánlatot az Ontario projektre.

https://www.instagram.com/p/Clt30zyvFcH/

A jelenleg hat éves vállalat többször is azzal célozta meg a városok vezető testületeit, hogy “megoldja a lélekromboló forgalmat”, csakhogy aztán visszalépett, amikor szembesült a közinfrastruktúra építésének realitásaival.

A Wall Street Journal részletes riportja a vállalat terveit, vállalásait és eltűnéseit járja körbe, erősen ajánlott olvasmány…

Tovább olvasom →

 

Hozzászólások ()

Friss hírek

Gázellátás: ezt a telet bőven kihúzza Európa

Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni - elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével -, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett szektorelemzésében.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Ukrajna és az EU

Az Európai Unió központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Kijevben, az EU és az ukrán kormány együttes ülésén.

Read More »