NATO-bővítés: Törökország még mindig nem elégedett

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Bukarestben azt mondta, hogy Törökország további konkrét lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól a terrorizmus elleni harc terén NATO-csatlakozásuk érdekében.

Cavusoglu a NATO külügyminiszteri találkozója keretében kedden egyeztetett svéd és finn hivatali kollégájával. Mint szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: arra hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét, hogy a bűnözők kiadatását, a terroristák vagyonának befagyasztását, illetve az országban folytatott terrorista tevékenységek beszüntetését illetően Ankara még nem látott konkrét lépést.

A török diplomácia vezetője ugyanakkor elismeréssel nyilatkozott az új svéd kormányról, mondván a stockholmi vezetés az előzőhöz képest „eltökéltebb és őszintébb” a terrorizmus elleni harc tekintetében. „A törvényeken változtattak, alkotmányt módosítottak, ez mind pozitív lépés, de látnunk kell ezek végrehajtását” – fogalmazott.

A NATO-tag Törökország korábban azért vétózta meg Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez, mert szerinte Stockholm és Helsinki a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat; egyebek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban, s Ankara a szervezet határon túli tevékenységeire is súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint.

Ulf Kristersson svéd kormányfő november eleji ankarai látogatása alkalmával kijelentette: Svédország be fogja tartani Törökországnak tett összes vállalását a NATO-csatlakozás érdekében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »