A német állam kénytelen további pénzeket pumpálni az Uniperbe

Újabb tízmilliárd eurós nagyságrendű állami tőkeinjekcióra szorul a legnagyobb németországi földgázimportőr, az orosz szállítások leállítása miatt megrendült Uniper.

A társaság szerdai közleménye szerint az állami forrásból eddig tervezett nyolcmilliárd eurós tőkeemelés „önmagában nem lesz elegendő az Uniper stabilizálásához”, ezért a december 19-ére kitűzött rendkívüli közgyűlésen napirendre vesznek egy további, legfeljebb 25 milliárd eurós tőkeemelést új részvények kibocsátásával. A részvények jegyzésére kizárólag a szövetségi kormány, vagy valamely szervezete jogosult – írták.

Klaus-Dieter Maubach vezérigazgató a közlemény szerint kiemelte, hogy „Oroszország brutális támadó háborúja Ukrajna ellen irányul, de közvetve a Nyugat Ukrajna iránti szolidaritását is próbára teszi”. A számos helyi önkormányzati közműszolgáltatót földgázzal ellátó Unipert is rendkívül súlyos mértékben megterhelik a háborúból adódó költségek, és ebben a helyzetben az állami tőkeemelés „az egyetlen módja annak, hogy a jövőben is biztosítani tudjuk az Uniper fennmaradását, és ezáltal hozzájáruljunk ügyfeleink energiabiztonságához” – fogalmazott a vállalatvezető.

https://www.instagram.com/p/ClT8fT0P40s/

Az Uniper azért került nehéz pénzügyi helyzetbe, mert Oroszország fokozatosan visszafogta, majd augusztus végén beszüntette németországi földgázszállításait, noha a földgázkereskedelmet nem érintik az európai uniós szankciók.

A szállítások egyoldalú visszafogása miatt az Uniper arra kényszerül, hogy a Moszkva által nem betartott szerződésekben rögzítettnél jóval magasabb áron, a piacon szerezze be az ügyfelei ellátásához szükséges földgázt.

Az orosz szállítások leállása és a földgáz piaci árának meredek, éves összevetésben nagyjából hatszoros emelkedése révén a cég likviditási válságba jutott; augusztus végén arról tájékoztatott, hogy százmillió eurónál is nagyobb veszteséget termel naponta. A német sajtóban közölt adatok szerint a január-szeptemberi időszakban nagyjából 40 milliárd euró lehetett a vesztesége.

A szövetségi kormány az ország energiaellátásában rendszerszintű fontosságú vállalatnak tekinti a több mint 100 közműszolgáltatót – és így közvetve a németországi fogyasztók nagyjából 40 százalékát – ellátó Unipert, és ezért nem engedte meg, hogy összeomoljon. Először hitelekkel támogatta az állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül, majd szeptemberben megállapodott fő tulajdonosával, a Fortum finn állami energetikai vállalattal, hogy a helyére lép – 480 millió eurót fizetve részvényeiért – és stabilizálja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »