A brit kormány a cégek rezsiköltségeit is befagyasztja

A brit kormány a télre előrejelzett átlagos árszintnek hozzávetőleg a felén rögzíti az üzleti vállalkozások energiaszámláit.

Az üzleti, energiaügyi és iparstratégiai minisztérium szerdai bejelentése szerint októbertől – egyelőre fél évre – legfeljebb 211 font/MWh nagybani árszint alapján számítható ki a nem lakossági fogyasztók áramdíja, és 75 font/MWh maximális nagybani árszintből vezethető le a vállalkozások földgázfogyasztásának ára. A szaktárca tájékoztatása szerint ezek a beszerzési árszintek nem érik el az idei télre várt nagybani piaci árfolyamok felét.

Az intézkedést három hónap múlva felülvizsgálják, és ennek alapján döntenek a jövő március utáni támogatási módokról – áll a minisztérium ismertetésében.

A brit kormány rövid időn belül másodszor hoz olyan ármaximáló intézkedést, amelynek célja a fogyasztók megvédése az energiaszámlák meredek emelkedésének hatásaitól. Szeptember 8-án Liz Truss brit miniszterelnök a londoni alsóházban bejelentette: a kormány a korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat.

A brit országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem) az eredeti tervek alapján októbertől a jelenlegi 1971 fontról 3549 fontra emelte volna azt az összeget, amelyet a szolgáltatók egy-egy brit háztartásnak évente számlázhatnak az energiaellátásért. Truss azonban közölte: a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési program alapján októbertől a következő két évre 2500 font lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa.

A brit kormányfő már akkor bejelentette, hogy az energiaár-garancia néven meghirdetett árbefagyasztás októbertől fél évig az üzleti szektorra is vonatkozik, és ennek az időszaknak a lejárta után a kormány igyekszik megfelelő további támogatásban részesíteni a vállalkozásokat.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy felgyorsítják az összes fellelhető hazai energiatartalék kiaknázását, beleértve az északi-tengeri kőolaj- és földgázkitermelést. Truss tájékoztatása szerint a kormány új engedélyezési eljárásokat indít, és várhatóan száznál több kitermelési és feltárási engedélyt ad ki.

A brit kormányfő ugyanakkor elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különbadókat az energiaipari nagyvállalatok által elért kiugró pénzügyi eredményekre. Mint kijelentette, a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »