Maradnak az Oroszország elleni uniós szankciók

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács szerdán további hat hónappal, egészen 2023. március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekkel szemben hozott korlátozó intézkedések időtartamát – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében. A szankciók eddig 1206 személyt és 108 szervezetet érintenek.

Válaszul Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára, az EU vezető orosz politikai képviselők, oligarchák, katonai személyek és Kreml-párti propagandisták ellen vezetett be szankciókat, s emellett példátlan intézkedéseket fogadott el azzal a céllal, hogy jelentősen meggyengítse Oroszország gazdaságát és korlátozza hadviselési képességét – írják a közleményben.

A tanács felszólította Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül vonja ki hadseregét Ukrajna teljes területéről, tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot, illetve hangsúlyozta, hogy Oroszországot, Fehéroroszországot valamint háborús bűnökért felelős személyeket a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni tetteikért.

„Az Európai Unió rendíthetetlenül elkötelezett amellett, hogy segítse Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni önvédelemhez való eredendő jogának gyakorlásában”-  húzta alá az uniós testület.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »