Az olaszok harmadának nem lesz pénze a rezsire

Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy a lakosság több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.

Az egyik legnagyobb olaszországi élelmiszer-üzletláncot üzemeltető Coop közölte adatait a lakosság fogyasztási szokásairól. A több közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérés azt mutatja, hogy az olaszok 68 százaléka szigorú takarékosságba kezdett az infláció és a növekvő energiaárak hatására: a hatvan milliós országban 24,5 millió olasz vásárol kevesebb élelmiszert, mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. Ezzel egy időben nem mondanak le a minőségi termékekről. A felmérés rámutatott, hogy a fogyasztók a pandémia alatt bevált gyakorlatot követik, vagyis ha nem tudnak eljárni étterembe, otthon igyekeznek különleges ételeket készíteni.

A számok azt mutatják, hogy a lakást bérlők 57 százaléka egyre nehezebben tudja kifizetni a lakbért, 26 százalékuk már most a bérleti díj halasztását vagy felfüggesztését kéri. Ami a növekvő rezsiköltségeket illeti, az olaszok egyharmada karácsonyra nem fogja tudni kifizetni azokat.

Az ügyvivő kormány gáztakarékossági tervezetet közölt az októberi fűtési szezon kezdetére: a csomag szerint a fűtési idény egy héttel később indul és tavasszal egy héttel korábban ér véget.

A különböző éghajlatú tartományok által közölt dátumok szerint elsőként október 22-én Észak-Olaszországban indul a fűtési szezon, legutoljára pedig a déli szigeteken kapcsolják be a fűtést, ahol akár december 8-ig várnak. A legmelegebb térségekben legfeljebb napi öt órát lehet fűteni, a leghidegebb részeken napi tizenhármat. Ezek alapján:

  • Milánóban október 22-től április 7-ig tart a fűtési szezon napi 13 óra fűtéssel;
  • Rómában november 8-tól április 7-ig napi tizenegy óra megengedett fűtéssel;
  • a szicíliai Palermóban november 22-től március 23-ig napi kilenc órával;
  • a legdélibb szigeten, Lampedusán pedig december 8-tól lehet majd földgázzal fűteni.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »