Erőfitogtatásba kezdett az Egyesült Államok

Interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt az Egyesült Államok a Csendes-óceáni térségben nukleáris készültsége demonstrálására – közölte az amerikai hadsereg.

A nem felfegyverzett hordozóeszközt helyi idő szerint szerdán nem sokkal hajnali 1 óra után indították el a kaliforniai Vandenberg Légibázisról – áll a támaszpont közösségi médiában olvasható közleményében.

A rakétateszt szándékát kedden reggel sajtótájékoztatón jelezte az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője. Pat Ryder, a légierő dandártábornoka úgy fogalmazott: az interkontinentális eszköz felbocsátása „megerősíti és bizonyítja a rendszer hatékonyságát és magas szintű készültségét”. Hozzátette: rutinkísérletről van szó, azt jóval korábban eltervezték, és szervesen illeszkedik a korábbi kísérletekhez.

https://www.instagram.com/p/CiNU6zJOcGw/

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a kísérletről a szerződéses kötelezettségeknek megfelelően tájékoztatták az orosz kormányt, ami megfelel a ballisztikus rakéták felhasználásáról szóló hágai nemzetközi magatartási kódexnek.

Az Egyesült Államok legutóbb augusztusban, kevesebb mint egy hónappal korábban hajtott végre hasonló rakétakísérletet.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »