Olaszországban is sakkoznak az üzemanyagárakkal

Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak megállítására, miközben egyes élelmiszerüzlet-láncok két üvegben szabták meg az egyszerre vásárolható étolaj mennyiségét.

A Corriere della Sera című napilap hétfőn emlékeztetett, hogy a Mario Draghi közgazdász vezette kormány néhány nappal ezelőtt bejelentette az üzemanyagárak csökkentését, amelynek bevezetése azonban késik. A tervek szerint a benzinre és gázolajra kivetett adó mértékét literenként 25 centtel csökkentik. Az intézkedés negyven napig lesz érvényes; a hatályba lépéshez a rendelkezésnek meg kell jelennie a hivatalos közlönyben. A SkyTg24 hírtelevízió úgy értesült, hogy a késedelmet az intézkedés jogi megszövegezése okozza.

Az úgynevezett ökológiai átmenetért felelős Roberto Cingolani miniszter korábban „spekulációnak” nevezte az üzemanyagárak olaszországi emelkedését. A benzin a tavalyi év ugyanezen időszakához képest negyven százalékkal kerül többe, a gázolaj több mint ötvenegy százalékkal drágult. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet spekuláció címén feljelentést tett a római ügyészségen, amely vizsgálatot indított az üzemanyagárak emelkedésének tisztázására. A literenkénti ár Olaszország egyes részein megközelítette a 2,60 eurót.

A kormány rendelkezései között szerepel a családi és a vállalati közüzemi számlák esetében biztosított, akár 24 hónapos részletfizetés bevezetése, valamint kétszáz eurós „üzemanyag-bónusz” biztosítása a magánvállalkozások dolgozóinak. Utóbbi intézkedéssel a fuvarozókat és a halászokat kívánják segíteni.

Más szektorokban is gondok vannak

Az olasz őstermelőket tömörítő Coldiretti szövetség tagjai hétfőn a délolasz Potenza városában vonultak utcára állatokkal és 130 traktorral. Megnövekedett kiadásaikat hangoztatva arra emlékeztettek, hogy Olaszország az állateledelként használt kukorica ötven, a durumbúza harminc, illetve a kenyérbúza hatvan százalékát importálja.

Massimiliano Giansanti, a Confagricoltura nevű agrárszövetség elnöke az Il Giornale napilapnak azt hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború felszínre hozta az agrárszektor problémáit. Európa élelmiszer-ellátásának hiányosságait a közös agrárpolitika tévedéseinek tulajdonította. Úgy vélte, az utóbbi években „bírált” pálmaolaj ismét átveszi majd az étolaj helyét.

Milánóban és Bolognában egyes nagyobb élelmiszerláncokban egyszerre csak két palack étolaj vásárlását engedélyezik. A szupermarketek üzemeltetői elmondták, hogy a termékből nincsen hiány, de így kívánnak határt szabni a pánikszerű felvásárlásnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »