Hollywood is kiáll Ukrajna mellett

A Warner Bros, a Walt Disney és a Sony Pictures hétfőn közölte, hogy bizonytalan ideig leállítják filmjeik oroszországi bemutatását. Mindegyik stúdiónak vannak jelentős közelgő premierjei, amelyek a következő hetekben debütálnak a nemzetközi porondon. A Batman, az év egyik legjobban várt filmje pénteken kerül a mozikba Észak-Amerikában és számos tengerentúli területen, így Oroszországban is ekkor debütált volna.

„Az ukrajnai humanitárius válságra való tekintettel a WarnerMedia felfüggeszti a Batman című játékfilmjének bemutatását Oroszországban” – nyilatkozta a stúdió szóvivője. „Továbbra is figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, és reméljük ennek a tragédiának a gyors és békés megoldását” – tette hozzá.

https://www.instagram.com/p/CajQC-3ssjJ/
  • Kapcsolódó cikkeink:

64 kilométer hosszú orosz konvoj tart Kijev felé

A FIFA és az UEFA kitiltotta az orosz focicsapatokat

Forrás: Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

Nagy Márton szerint nem lesz új bankadó

A bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható lenne az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése. Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében.

Read More »

Szeptemberben is gyenge a német üzleti környezet

Az ifo konjunktúraindex szeptemberben a várt 85,2 pontnál jobb lett ugyan, 85,7 pont, de így is elmaradt az előző havi 85,8 ponttól. A csökkenés elsősorban az aktuális üzleti környezet romló megítélésének tulajdonítható, miközben a kilátások megítélése kevésbé bizonyult borúlátónak, mint az előző hónapban.

Read More »