Nagy az egyetértés Putyin és Bolsonaro között

Oroszország és Brazília – az ENSZ központi szerepe mellett – támogatja a nemzetközi jogra támaszkodó, többpólusú világrend kialakítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután Moszkvában több mint két órán át tárgyalt brazil hivatali partnerével, Jair Bolsonaróval.

Putyin, aki Brazíliába szóló meghívást fogadott el vendégétől, rámutatott: ahogyan az a két ország külügy- és védelmi minisztereinek első alkalommal, szintén szerdán megtartott tanácskozásán is kiderült, a felek álláspontja több kérdésben azonos vagy közel áll egymáshoz. Hozzátette, hogy Moszkva kész a szorosabb együttműködésre Brazíliával mind az ENSZ-ben – ahol 2022/2023-ban a latin-amerikai ország a Biztonsági Tanács tagja -, mind pedig a BRICS keretében is. Az orosz elnök megemlítette, hogy Oroszország a Latin-Amerikával folytatott kereskedelme egyharmadát Brazíliával bonyolítja le.

Bolsonaro egyebek között arról beszélt, hogy a két ország jelentősen növelhetné együttműködését az energiaszektorban, a szénhidrogén-kincsek feltárásában, valamint a kis nukleáris reaktorok építésében. Közölte, hogy hazája közös értékeket vall azokkal az országokkal, amelyek védelmezik az istenhitet és a családot, és szolidáris azokkal, amelyek békére törekednek és ezért erőfeszítéseket tesznek. A brazil politikus megköszönte Putyinnak, hogy Oroszország támogatja Brazíliát az amazóniai esőerdők feletti nemzeti szuverenitás kérdésében.

https://www.instagram.com/p/CaCr8kWlOmd/

A csúcsról kiadott közös nyilatkozat szerint Putyin és Bolsonaro aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ több régiójában az instabilitás növekedése tapasztalható, a két vezető pedig síkraszáll a konfliktusok tárgyalásos rendezése mellett, összhangban a nemzetközi joggal és az ENSZ alapokmányával.

Az orosz elnök honlapján közzétett dokumentum szerint a felek megállapodtak, hogy elmélyítik együttműködésüket az ENSZ BT napirendjével kapcsolatban, illetve hozzájáruljanak a nemzetközi béke és biztonság védelméhez. A Roszatom közleménye is kitért arra, hogy Bolsonaro közölte: hazája érdekelt lenne kisméretű orosz nukleáris reaktorok beszerzésében. Putyin elmondta, hogy az orosz állami szakvállalat kész részt venni kis kapacitású szárazföldi telepítésű és úszó erőművek építésében Brazíliában.

A Kreml közölte: Putyin brazíliai látogatásának időpontjáról egyelőre nem született megállapodás.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »