Indul a brazil elnök környezetvédelmi politikája

Ellenőrzése alá akarja vonni országa környezetvédelmi politikáját Jair Bolsonaro brazil elnök azzal, hogy kinevezettek kis csoportjára cserélné le a jelenlegi, széles alapokon nyugvó, független véleményeket is tükröző testületet – derült ki egy hétfőn ismertté vált dokumentumból.

Mint az az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott anyagból kiderült, környezetvédelmi aktivisták attól tartanak, hogy Bolsonarónak a környezetvédelmi szervezetekkel kapcsolatos sokszor hangoztatott szkeptikus véleménye további erdőirtáshoz és az ellenőrzés mértékének csökkenéséhez vezethet az országban, amely az Amazonas-medence esőerdőinek mintegy 60 százalékát birtokolja.

Szakértők szerint az erdők védelme létfontosságú lenne a globális felmelegedés lassítása és a Föld klímájának védelme érdekében teendő erőfeszítéseknek.

Az új elnök úgynevezett átmeneti munkacsoportjának még január elseje, a hatalomba lépés előtt vázolt menetrendjében az szerepel, hogy az államfő olyan rendeletet kezdeményez, amely egy kormányzati testületet hozna létre a jelenlegi Brazil Környezetvédelmi Nemzeti Tanács helyébe.

Ez utóbbi testületnek 100 tagja van, köztük független környezetvédelmi szervezetek és üzleti csoportok is. A létrehozandó új testület ugyanakkor 5 elnöki kinevezettből állna, hozzájuk csatlakozna Ricardo Salles környezetvédelmi miniszter, az indítvány kezdeményezője.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

50 forint lesz a visszaváltható palackok és fémdobozok betétdíja

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken. A visszaváltási díj 50 forint lesz az egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többször használható csomagolások esetében.

Read More »

Az EU a magyarok és a lengyelek nélkül is továbbviszi a migrációs paktumot

Nancy Faeser német belügyminiszter megerősítette, hogy a Tanácsban politikai megállapodás született csütörtökön az úgynevezett válságrendeletről. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy nem áll mellé, rajtuk kívül más állam nem nyilvánított negatív véleményt. Ebben a tekintetben feltételezzük, hogy ez a politikai megállapodás érvényes. - jelentette ki.

Read More »