Elhunyt az Európai Parlament elnöke

Súlyos betegség következtében 65 éves korában, kedden elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli – adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője.

Cuillo Twitteren arról tájékoztatott, hogy Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában. A temetés időpontját és helyét a következő órákban közlik – tette hozzá.

Az Európai Parlament elnöki kabinetje hétfőn közölte, hogy december 26-án súlyos egészségi állapotban kórházba szállították az Európai Parlament elnökét Olaszországban. Kezelésére az immunrendszerének elégtelen működése miatt kialakult súlyos szövődmények miatt volt szükség – tájékoztattak. Ekkor minden hivatalos programját törölték.

Sassoli nem először került kórházba egyészségi problémák miatt. Az EP elnökét szeptemberben egy strasbourgi kórházba vitték súlyos tüdőgyulladás miatt. Akkor a politikus több mint két hónapig nem tudta ellátni feladatait.

David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint 10 éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. A szocialista politikus pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt, mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke.

Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született.

Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.

Forrás: MTI / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply